2012. június 12., kedd

Ékszertartó a konyhából

Az előző bejegyzésemben viszonylag könnyen elkészíthető ékszertartókat mutattam be. Na itt még annyi dolgunk sem lesz. Egyszerűen körbenézünk az irodánkban, a kertünkben vagy a konyhánkban, felkapjuk a kezünk ügyébe kerülő dolgot, és már aggathatjuk is rá a fülbevalókat, nyakláncokat.
Én egy szűrőt ragadtam meg. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy másoknak milyen tárgyak mozgatták meg a fantáziájukat, hogy ékszertartót varázsoljanak belőle, akkor kattintsatok a Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ blogomra.

2 megjegyzés:

  1. Tulajdonképpen nagyon is aktuális lenne ékszertartó készítése.
    De!
    Két éve lányomat minden ékszerétől megszabadították. Inkább emlék értékük fájdalmas.
    Így én akkor szépségeimet összehordtam és eltettem, remélhetőleg nem kézenfekvő helyre.
    Előzőleg megkérdeztem a lányomnál helyszínelő nyomozókat, hogy mi az a hely, ahol kevésbé kutakodnak a betörők.
    Így azóta alig hordok ilyesmit. Igaz ideje lenne előszedegetni. De legalább meg kell dolgoznia a behatolónak, ha a smukkok kellenek neki. No nem mintha nálam tartanák a korona ékszereket érzelmi kötődés gyakran fontosabb, mint maga a cucc.
    Fafaragó szépséges ékszertartója üresen tátong.
    Nos kezdődő nyuggerségem alatt kiteszek magamért, kitalálom, s kitálalom ékeimet.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Márta!
    Szörtyű lehetett a lányodnak, hogy ezen átment. Nekem igazából 2-3 kivételtől eltekintve az összes bizsu. Az meg remélem nem vonzza a betörőket.
    Sok sikert az ékszertartó készítéséhez, vagy a Fafaragód által készített újbóli felavatásához!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...