2010. május 27., csütörtök

Egy táskából kettő




Volt egy kedves zöld táskám. Kép nem készült róla, önmagában.
Aztán sajnos elkopott, a fülei is, meg az alja is, biztos azért, mert folyton telepakoltam, amennyire csak lehetett.
De sajnáltam volna kidobni, így Kriszti varázslatának köszönhetően most van belőle kettő kisebb táskám. A nagyobb az eredeti eleje, és háta, a kisebb pedig a két oldalsó zsebe felhasználásával készült.




Folt. köv.


Ingből nadrág és javítókészlet



Ezt az inget (szokás szerint) a turkálóban vettem, (szokás szerint) a mintája miatt, elsőre azt gondoltam, hogy majd varrok magamnak belőle egy jó blúzt.



Aztán persze sokáig várt a sorára, de most eljött a pillanat, és ... gyereknadrág lett belőle. Az egyik eleje részen volt egy kis szakadás, a másikon meg a mellzseb, így nem volt könnyű kiszabni minden részt. De végül a két rövid ujját is felhasználtam, azokból lettek az eleje szárak alsó részei, és a térdnél levő díszvarrások az eredeti ujja szabásvonalai.



A maradék darabokból pedig kivágtam a lehető legnagyobb téglalapokat, és bevasaltam őket merevítő közbéléssel. Most már csak arra várnak, hogy Kriszti körbetisztázza őket, és máris praktikus gyereknadrág-javítókészletté válnak, a biciklisek gumijavító tapaszainak mintájára.
Ez a nadrág meg megy a Meskára, ha valakinek megtetszett, 92-es méret. ;)

Folt. köv.


2010. május 23., vasárnap

farmerből táska és nadrág

Sziasztok. Egy régi farmeromnak adtam két új életet is. Egyik egy táska formájában, másik pedig a kisfiamnak egy gumis derekú nadrágként. Életem első nadrágja, a zsebek nem is sikerültek, fogalmam sincs, azt hogy kell belevarrni. Ha esetleg van valakinek egy jó fényképes leírása, nagyon megköszönném, ha elküldené nekem :-)


2010. május 22., szombat

Pólókból póló




A színtartóságukról kipróbált, kimosott, kivasalt pólók nyakkivágásáról, és ujjáról levágtuk a szegélyt, majd egymásba húztuk a pólókat, és a vállvonalon összetűztük őket. A két réteget összefogva nagyobb nyakkivágást szabtunk, majd a két pólót szétvágtuk az új szabásvonalak mentén; az elején hullámos vonalakkal öt részre tagolva, a hátán pedig ívelt, klasszikus szabásvonallal három részre. Az új darab bőségét szabályozhatjuk az eredeti pólók méretéhez képest, ha egy-egy vágás előtt az egyik réteget vízszintes irányban elmozdítjuk a másikon, persze figyelve a szimmetriára. Az oldalvarrásokat nem bontottuk meg, az oldalsó darab ujját a szabásvonalakig a karkivágásban hagytuk, felette kivágtuk. A pólók különböző hosszúságú alsó szélét sem vágtuk egyformára.
A szétvágott darabokat szín szerint felváltva összeraktuk, és keskeny ráhagyást összefogva a darab színoldalán, cikk-cakk öltéssel, enyhén megnyújtva összevarrtuk őket, ezekkel a hullámosan fodrozódó szegélyekkel megadva az új darab karakterét. A nyakkivágás tisztázását is ehhez igazítottuk. A hiányzó felsőujjakat a kivágott ujja részek kombinálásával, az eleje-hátarészen alkalmazott technikával készítettük el, bővebbre a szükségesnél, és behúzva varrtuk be az új karkivágásba. Az ujjak alsó szélének eltisztázásával elkészült a póló.
A fel nem használt darabokból készült még egy, ellentétes színezésű, ujjatlan felső.

Folt. köv.


2010. május 21., péntek

Pólókból nadrág


Sziasztok, mi is bemutatjuk újrahasznosító műveinket! :)

Kötött-hurkolt pólókból foltvarrás technikával létrehozott kelméből készült, derekán és alján gumis, derekán megkötővel is szabályozható bőségű szabadidő nadrág, két oldalán a varrásba süllyesztett zsebekkel.

Felhasznált anyagok:
- pamut, és pamut-poliészter kevertszálas pólók
- felvasalható, ragasztós, merevítő közbélés
- gumiszalag
- zsinór


A színtartóságukról kipróbált, kimosott, kivasalt pólókról minden varrást levágtunk, majd megállapítottuk azt az optimális magasságot, amivel a legkevesebb anyagveszteséggel, egyforma csíkokat tudtunk kivágni a darabokból. A csíkok levágása után azokat színek szerint párosítva, összevarrtuk őket, a varrásráhagyásokat összefogva eltisztáztuk.
Elkészítettük a nadrág szabásmintáját, minden darabot kivágtunk papírból. Ezeken addig rakosgattuk az összevarrt anyagpárokat, míg azok esztétikailag, és méret szerint is a legjobb helyre nem kerültek. Szükség szerint keskeny csíkokkal egészítettük ki az oszlopokat, majd azokat vízszintesen is összevarrtuk, és eltisztáztuk. A kész anyagdarabokat felvasalható közbéléssel merevítettük, majd a megfelelő ráhagyással kiszabtuk a nadrág részeit. Maradék pólóanyagból, merevítés nélkül szabtuk ki a négy zseblapot.
Megvarrtuk a nadrágot, két, bevágott zsebbel, a derekán és a szárak alján letűzött gumiházakat kialakítva, a derékvonal eleje középrészén két gomblyukat készítve a zsinór számára. Befűztük, és összevarrtuk a méretre vágott gumiszalagokat a derekába, és az aljába, befűztük a derékbőséget szabályozó, és díszítő, a sportos jelleget is hangsúlyozó zsinórt.

Folt(atása) köv(etkezik) :)

2010. május 14., péntek

Garázs/Garage

Nem kimondottan "régiből újat", de azért megmutatom, mit alkottunk ma :-)

Volt egy karton dobozunk...


... és mivel esik az eső, bent kell lennünk a szobában, így kitaláltuk a kisfiammal, hogy készítünk belőle egy garázst a sok autóinak. :-) Ő rajzolt, színezett, vágott és ragasztott... :-) Szerintem gyönyörű lett :-)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...