2012. július 30., hétfő

Újrahasznosítás : szoknyából szoknya


Turkálós beszerzés ez a hosszú szoknya . Nagyon megtetszett az alján található díszítés, így a kosaramban kötött ki ( már vagy jó egy éve). Táskát gondoltam készíteni belőle. Most a szekrény pakolás közben pont a kezembe került. És inkább a tetejéből egy szoknyát láttam meg a kereszt lányomnak.
A méret pont jó, csak a hossz  hosszú. Így az alját levágtam, majd valamikor lesz belőle egy táska. :-)
A szoknyát beszegtem, csipke szalagot varrtam végig az alján, gomb virággal díszítettem.


A kis tulajdonosa szombaton már nagy örömmel birtokba is vette.

Egyszerű, de nagyszerű átalakítás.

http://vicakreativdolgai.blogspot.hu/

2012. július 25., szerda

Fiókból kihúzható szemetes

Hétvégén Ő-vel kihúzható szemetest készítettünk az újrahasznosítás jegyében. Komolyan mondom, imádom! Az összes szemét belekerül, és nem pedig mellé. Bevallom, néha nem is kell semmit kidobnom, egyszerűen csak élvezem a használatát :))!

Hozzávalók: Ez anyukámék régi fürdőszobaszekrényének egyik fiókja,
a hozzátartozó sínnel.
A farúd új mosógépünk csomagolásához tartozott.
A 3db L tartót már vettük.


Ilyen használat közben felülnézetből.

Ha kíváncsiak vagytok az elkészítésére, akkor megtekinthetitek ezen az oldalon:

2012. július 23., hétfő

A tükör, a flakon és kétszer két ruhacsipesz

Igen, még mindig a fürdőszobai rendszerezésnél tartok. Mert hát annak a fránya szekrénynek két ajtaja van :).
Az elmúlt alkalommal mutattam a jobb szárnyat, most pedig jöjjön a bal.

Ráadás pedig ez:

Ha kíváncsiak vagytok, hogy miként készültek el, kattintsatok a következő oldalra:http://kucorg.cafeblog.hu/2012/07/f-sz-lelki-gyogyulasaert-iii-resz.html



2012. július 16., hétfő

Hűtőmágnesből fürdőszobai rendszerező

Fürdőszobánkban (is) eluralkodott a káosz, ezért kezelésbe vettem szekrénykénket.
A múltkori alkalommal már mutattam, hogy a belsejében milyen változtatásokat sikerült elérnem:

http://kucorg.cafeblog.hu/2012/07/fsz-lelki-gyogyulasaert-ii-resz.html 


Most pedig az ajtókra került a sor. Természetesen most sem felejthettem el az újrahasznosítás fontosságát. Épp ezért a hűtőnkről leszedtem a kissé viharvert hűtőmágneseket, és egy másik szerepet mutattam nekik. Úgy vettem észre, hogy meg vannak vele elégedve. Legalábbis én és a hullámcsatjaim biztosan :)

Ha kíváncsiak vagytok, hogy miként készült el, kattintsatok a kövezkező oldalra: http://kucorg.cafeblog.hu/2012/07/f-sz-lelki-gyogyulasaert-iii-resz-elso.html


2012. július 5., csütörtök

Egy WC-guriga átváltozása

Engem teljesen ámulatba tudnak ejteni azok az emberek, akik egy szimpla WC-gurigából egy komplett faliképet tudnak elővarázsolni.
Gondoltam egy merészet, én is megpróbálkozom vele. Persze nem vagyok egy nagyravágyó típus, ezért először valami kicsiben gondolkodtam. Ami pedig leginkább illik a profilomhoz, az egy címke. Mégiscsak szinte elengedhetetlen a rendszerezéshez. És ha már egy WC-gurigából készült alkotásról van szó, akkor stílusosan a fürdőszobánkban találtam neki helyet:

Ha kíváncsiak vagytok, hogy miként készült el, kattintsatok a kövezkező oldalra: http://kucorg.cafeblog.hu/2012/07/fsz-lelki-gyogyulasaert-ii-resz.html


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...